vasárnap, március 01, 2009

Részvételünk az UTAZÁS 2009 kiállításon

Balatonfüred és Tihany együttműködése.
A települések között 2009-ben létrejött szerződés szerint a két település közösen jelenik meg a turisztikai és idegenforgalmi kiadványokban, idegenforgalmi vásárokon, közösen pályázik hazai és európai programokra. Ennek keretében közösen jelentünk meg az 2009-es Utazás Kiállítás Balaton standján.
A résztvevő szervezetek:

  • Tihany Község Önkormányzata,
  • Tourinform,
  • Tihany Turizmusáért Egyesület (TTE),
  • Tihany Tourist Kft,
  • Tihanyi Belső-tó Kht,
  • Régi idők udvara (skanzen),
  • Echo Residence Luxury Apartmant Hotel,
  • Ferenc Pincészet és Bormúzeum – Ferenc Pince Csárda,
  • Salánki Családi Borpince,
  • Borút Egyesület,
  • Club Tihany Zrt,
  • Balatonfüredi Turisztikai Egyesület,
  • Hotel Silver Resort,
  • Hotel Vasutas,
  • Flamingo Hotel,
  • Vanyolai Hajózási Kft.
Körünkben jelent meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is.
Standunkon legnagyobb érdeklődést a tihanyi program témában tapasztaltunk. Mivel ezt a Tihany Turizmusáért Egyesület Kalauz c. kiadványa tartalmazza, sokat vittek belőle az érdeklődők. Reméljük belőlük tihanyi vendég vagy vendégek is lesznek, akik szabadidő eltöltésüket Tihanyban tervezik, és szállás igényük is keletkezik, majd így ebből szoba és apartman foglalás is lesz. Ettől is reméljük, hogy a tihanyi szállás forgalmunk szezon idején és szezonon kívül is nő. Ezt támogatja tihanyi online foglalás rendszerünk, mely minden közvetítő díj felszámolása nélkül Önt közvetlenül a szállásadóval köti össze.
A lehetőség itt: Online szállás foglalás a TTE honlapján !
Érdeklődést tapasztaltunk a kerékpáros turizmus és a Tihany-Balatonfüred öbölátúszás vonatkozásában is. Terveink szerint az egyesület törekszik az ilyen igényekkel jelentkezőket szállás szervezéssel is támogatni.
Egy ilyen alkalom reményeink szerint erősíti azt az érzést, hogy az egyéni erőfeszítések egész Tihany népszerűségét növelik, másrészt a közös fellépés mindenkinek egyéni eredményekben is kamatozik.
Ezúton is köszönöm a résztvevő tihanyi szervezetek munkáját!
Csizmazia András a TTE elnőke.


Nincsenek megjegyzések: